Foglalkozások családi közösségben
Kedves Testvéreink!
Ezekben a napokban újra többet ülünk egy asztalhoz a család aprajával, nagyjával. A családi, baráti beszélgetésbe hívjuk az Úr Jézust, aki erre biztat bennünket:
„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Máté 18:20
Elsősorban szülőknek íródott, különösebb háttértudás nélkül is tanítható óraterveket szeretnénk közzétenni, amelyek működnek mobilon vagy számítógépen is, minden extra technológia nélkül.
Keressétek ezeket a közösségi oldalainkon és a remaalapitvany.hu oldalon.
Mindannyian új kihívás elé kerültünk most, hogy a hagyományos módon, személyes, kiscsoportos gyermekistentiszteleti foglalkozások megtartására nem lesz lehetőségünk egy darabig. a koronavírus-járávány megfékezésére tett óvintézkedések miatt.
Szükségük van arra, hogy az istentiszteletre a közösségeinkben alkalmat találjunk a megváltozott körülmények között is és tanítsuk gyermekeinket, ifjú testvéreinket.
Ebben a nehéz helyzetben szeretnénk segíteni a gyülekezeteknek és a családoknak, a gyermekeknek, tiniknek szóló foglalkozások megtartásában a megváltozott körülmények között.
Alapítványunk felekezetközi gyermek- és ifjúsági misszió. Csapataunk már több, mint 20 éve képez gyülekezeti tanítókat és készít gyülekezeti tanítói kézikönyveket.
Ezért tanári csapatunkkal elkezdtünk kidolgozni otthon, családi körben és online távtanítás során használható foglalkozásterveket, hozzá rövid, módszertani ajánlást. Emellett készítünk idegennyelvű anyagokból fordítáott anyagokat is.
Örömmel fogadjuk, ha megosztjátok közösségünkkel a nehéz helyzetben történt megtapasztalásaitokról szóló bizonyságaitokat.
Szeretettel fogadjuk a jelentkezésedet, ha önkéntesként szeretnél részt venni az új szolgálat fejlesztésében. Írj nekünk messengeren vagy emailen a remaalapitvany.hu email címen!
Örömmel fogadjuk megkeresésedet!
Iratkozz fel a ReMa hírlevélre, hogy kapcsolatban maradjunk!