Elhívás, kreativitás, remek csapat. Örömteli tanítás, és Isten folyamatos jelenlétének megtapasztalása – Baker Ági számára mindezt jelenti a REMA. Az alapítótag húsz éve szolgál a csapatban, és misszionárius férjével együtt az életben is folyamatosan megtapasztalják, hogy Isten valóban vezet, ha figyelünk rá.
Amikor 15 évesen elfogadtam Krisztust, nem volt elég, hogy „csak” járjak gyülekezetbe: mély vágy volt a szívemben, hogy szolgáljam az Urat. Gitároztam és gyerekszolgálatot tanultam, gyerekkórust vezettem. Az volt a célom, hogy azokhoz az emberekhez is „kivigyük” az örömhírt, akik nem jönnek be a templomba. Ezeken az alkalmakon a gyerekek és a fiatalok olyan áldásokat éltek át, amikre ma is jó emlékezni! Ekkortájt ismerkedtem meg a férjemmel, aki misszionáriusként érkezett ide Amerikából, a harmadik napja volt Magyarországon, amikor találkoztunk… Innentől együtt szolgáltunk, neki nagyon tetszett, hogy misszionárius vagyok a saját hazámban. Közben döntenem kellett, hogy folytatom az állásomat a tervezőirodában, vagy teljes időmben szolgálom az Urat. Úgy éreztem, a munkámat bárki képes megcsinálni, de amire Isten hívott, azt csak én tudom betölteni. Így mindent felégettem magam mögött. Már akkor is azt a tanácsot kaptam, hogy meg kell bíznom az Úrban, és elhinni, hogy ő fog engem vezetni.
- Ekkor alakult a REMA?
Az isteni vezetés összekapcsolta az életünket a férjemmel, hogy Őt szolgáljuk az Ő dicsőségére. Brad az egyik alapítója a gyülekezeti vezetőket támogató Barnabás Csoportnak. Sok alakuló gyülekezettel került kapcsolatba, akik a gyermekszolgálat beindításához segítséget kértek, ezekkel a kérdésekkel hozzám fordultak. Akkor lett az a látásom, hogy a gyülekezeti gyerektanítók képzését ki kellene terjeszteni országos szintre, mert láttam, hogy milyen óriási a hiány. A kezdeményezés hamar kinőtte magát, és megalakult a Reménység Magjai Alapítvány. Az akkor már 20 éves tapasztalataimat elkezdtem leírni, tanári anyagokat fordítottunk és kezdtünk rendszerezni. Kidolgoztuk a módszereket, majd szakmai szűrőkön átfuttattuk ezeket – mára a széleskörű elméleti ismeretek mellett sok-sok gyakorlattal képezzük a tanítókat.
Kezdetben ketten tanítottunk, de hamar szükségessé vált, hogy magunk mellé partnereket és kollégákat neveljünk – hát valahogy így alakultunk ki. Nagy ajándéka az életemnek, hogy szeretek írni és festeni, de fiatalon nagy fájdalmam volt, hogy nem lehetett belőlem festőművész. A REMA-ban az évek során írhattam könyveket, drámajátékokat, rajzolhattam, festhettem, illusztrálhattam – ez mind azokat a kiváló módszereket szolgálta a tapasztalati tanításhoz, amit a REMA-ban mi használunk. Isten megmutatta, hogy ő annyira jó, hogy – annak ellenére, hogy kezdetben le kellett mondanom róluk – ezeket a lehetőségeket az elhívásomon belül megélhettem: a művészetet fel tudom használni a kreatív tanításban, a kreativitást pedig abban, hogy a fiatalok még inkább megismerjék a szerető Istent. Hálás vagyok azért, hogy azt tehetem, amit igazán szeretek!
- Hogyan fér bele egy család életébe a mindkét szülő által végzett, folyamatos szolgálat?
Friss házasként nem voltak könnyű éveink, hiszen a férjem is új missziót indított. A vállalásaink sok időt és energiabefektetést igényeltek, de a szolgálatokból és egymásból is töltekezünk: mi a házasságkötés óta is rendszeresen randevúzunk! A lányunk születésétől kezdve már együtt szolgáltunk, mint család. Pláne, miután egy amerikai családlátogatás kapcsán a kicsi megkérdezte: „Mami, mi mikor fogunk ilyen palotában lakni?”– „Hát kislányom, majd az Úr Jézusnál.” – válaszoltam neki, és éreztem, hogy meg kell neki mutatnunk a másik oldalt is. Innentől tudatosan vittük őt cigány- és erdélyi misszióba, ő eljárt lányotthonba, énekelt az evangelizáló kórusban is. Verseket írt, megzenésítette őket, és ezt teszi ma is Amerikában, ahol az egyetemen ösztöndíjjal dalszerzést és dicsőítés művészetét tanult. Járt misszióban Mexikóban is, hogy az utcán élő keresztényeknek otthont építsenek. Amikor a mi anyagi támogatásunk kevésnek bizonyult, azt mondtuk neki, hogy ha az Úr vezet, akkor bármi sikerülhet. Csodák sorozatát mutatta meg Isten a lányunkon keresztül is, hihetetlen látni, hogyan hozta össze Olivia missziós szívét és lelkületét az adottságaival…
- Lehet, hogy Olivia példája sokat adott a REMA módszerekhez?
Sajnos manapság sok fiatal otthagyja a hitet. Vajon miért? Sok-sok éves tapasztalatom az, hogy a felnőtt korban is élő hithez példa kell, és hit-tapasztalat. Mi itt a REMA-ban azt látjuk, hogy ha tinédzser korban nem alakul ki személyes kapcsolat az Úrral, akkor a hitből csak vallásosság marad, ami egy idő után nem lesz fontos a fiatal életében, mert rájön, hogy az valójában csak a szülők hitéből táplálkozik… A tanítás és a pedagógia mellett a REMA-ban Istenélményt adunk a fiataloknak! Fontos, hogy megtapasztalják, hogy az Istenkövetés nem unalmas dolog, hanem kaland, ami tele van élményekkel! Számomra a legfontosabb lehetőség és feladat, hogy őket személyes kapcsolatra segítsük Krisztussal, hogy Őt saját akaratukból és elhatározásukból kövessék. Ha így tesznek, megérinti őket az Úr Jézus, és ott lesz velük életük minden pillanatában. Létezik ennél nagyobb biztonság?