[vc_row][vc_column][vc_column_text]Manapság különleges bátorság és bevállalás a szexualitásról, a pornóról és a gender-elméletről tanítani. Ujlaki-Győri Anna mentálhigiénés szakember és háromkisgyermekes édesanya hivatásának érzi, hogy eszközt adjon a szülők és a tanítók kezébe. Azt mondja, akármilyen nehéz is, e témákról beszélnünk kell.

  • Kisgyerekes anyukaként kutatni, előadni nem túl nagy teher?
  • Engem feltölt a REMA-s szolgálatom, nagyon élvezem, és áldás, hogy komolyabban is foglalkozhatom ezekkel a témákkal! Úgy érzem, ez olyan elköteleződés, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni. Mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy nem csupán a kereszténységért és az Úrért szeretnék tenni dolgokat, hanem figyelni azt, hol tudok bekapcsolódni az Ő munkájába. Szeretnék hűségesnek lenni egy-egy szolgálatban, és akkor is kitartani, amikor az éppen nem gyümölcsöző. Csodálom azokat, akik ezt meg tudják tenni!
  • Hívő családban nőttél fel, a szüleid is aktívan szolgáló emberek…
  • Igen. Amikor gyerek voltam, apukám dicsőítésvezető volt, anyukám pedig a gyerekszolgálatot vezette – ez mindig egyfajta büszkeséggel töltött el. Nyilván nem volt könnyű, hogy mi mindig a többieknél korábban mentünk a gyülekezetbe, és későn indultunk onnan haza, de hála az Úrnak, nekem jóízű tapasztalatom volt a szolgálattal kapcsolatban.
  • Kódolva volt benned, hogy Te is szolgálj?
  • Érdekes ezen elgondolkodni, mert a szüleim nyomán nekem például nem okoz nehézséget előadni. Minta és örökség az is, hogy fontosnak érzem megosztani másokkal mindazt, amiket Isten a szívembe helyez. Kegyelmi állapot és ajándék, hogy a családunkban mindenki hívő! Persze meg kellett küzdenem a magam kérdéseivel és hullámvölgyeivel, főleg tinédzserként. Szerintem hatalmas áldás tud lenni, ha az Úr Jézus közelségét valaki már kisgyerekként megtapasztalhatja.
  • A szexualitás, a pornó és a gender-elmélet olyan a témák, amikről nem szívesen beszélünk…Azt gondolom, hogy így vagy úgy, de mindannyiunkat érintő témák ezek, akár saját magunk miatt, akár a házasságunk vagy a gyerekeink miatt. Sokunknak kényelmetlen lehet szóba hozni ilyesmit, viszont elengedhetetlenül fontos. Ha mi nem tesszük, megteszi helyettünk a kultúránk. Abban viszont nem sok köszönet van. 
  • Hogyan lehet „fogyaszthatóan” feldolgozni a pornó témát?
  • A REMA előadásokon igyekszem nagyon sok tényt és adatot hozni, mert fontos, hogy tisztán lássunk, és ne legyünk naívak. Sokszor a szülők és a tanítók nincsenek tisztában azzal, mennyire általános és széleskörű probléma a fiatalok világában a pornó-kérdés: onnantól, hogy a gyereknek okostelefon van a kezében, gyakorlatilag a pornót is odaadjuk a neki. Ez veszélyes, hiszen nem attól lesz valaki pornófüggő, mert rossz vagy gonosz, hanem mert a pornó bizonyítottan hat az agyra, és az általa nyújtott stimuláció megváltoztatja az agyban lévő folyamatokat. A tudomány is alátámasztja azt a tényt, amit Isten igéje mond, hogy a pornó kártékony. Próbálok segíteni a szülőknek abban, hogy a gyermekekkel való beszélgetés nem ott kezdődik, hogy azt mondom: „ne nézd a pornót, kisfiam!”. Már kisgyerekkortól kezdve fontos a szexualitás pozitív bemutatása, meg kell erősítenünk a gyermekünket: „de jó, h Isten fiúnak teremtett!”, vagy „de szép vagy, kislányom!”. Ahogy telik az idő, fontos, hogy szép lassan megtanítsuk a gyerekeknek, hogy ők az urai a saját testüknek, hogy később bizonyos helyzetekben merjék azt mondani: „ezt nem”.  Arra biztatom a szülőket, hogy sosincs késő előhozni ezeket a témákat. Csodálatos, ha a szülő az, aki beszél a gyerekeivel a szexualitásról és más komoly témákról.

[/vc_column_text][vc_empty_space]

[vc_empty_space][vc_column_text]

  • Fontos, hogy a tanító és a szülő ezt hívő szempontból tegye meg?
  • Mindenképp! Magyarországon nagyon kevés elérhető keresztény forrás van gender és pornó témában. Érzem a feszítést, hogy tömérdek hazugsággal vagyunk körülvéve, és azt tapasztalom, hogy a szülők és a gyerektanítók nagyon hálásak, ha hallják az igazságot. Igyekszem minél alaposabban kutatni Isten igéjét és olyan forrásokat, amik keresztény szemmel vizsgálják ezeket a témákat. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” – ez a vezérigém.
  • Nyolc éve a szintén REMA-ban szolgáló édesanyád életmentő szívműtéten esett át. A hit ekkor megkérdőjeleződött, csalódás volt, vagy kapaszkodóvá vált számodra?
  • Mire anyukámmal ez megtörtént, a családban zajló tragédiák kapcsán már megharcoltam magamban a bennem konfliktust okozó kérdések többségét. Rájöttem, hogy Isten nem úgy működik, hogy ha hűséges vagyok hozzá, keresem Őt, szolgálok, és tisztán tartom magam, akkor cserébe rendben lesznek a dolgok. Ő nem feltétlenül úgy áld meg ezekért, ahogy azt én várom. És ez jól van így. Mire anyukám szívműtétjére sor került, a hitem abszolút kapaszkodóvá vált az életemben. Emlékszem, ahogy a húgaimmal együtt imádkoztunk és könyörögtünk, és szépen lassan egymástól függetlenül békességet és bizonyosságot kaptunk arról, hogy édesanyám életben fog maradni. Rengetegen mellénk álltak, egészen döbbenetes volt, ahogy Isten a világ minden tájáról megindította az emberek szívét. Isten nagyon közel jött hozzánk ebben a nehéz helyzetben, dicsőség ezért Neki!

[/vc_column_text][vc_empty_space][vc_column_text]

„Anna előadása – nem túlzás – életmentő! Hiteles, érdekfeszítően ad elő, rendkívül felkészült. Hálás vagyok a muníciókért, amiket Anna előadásán kaptam, úgy érzem, sokkal bátrabban vágnék bele egy beszélgetésbe a gyerekeimmel az égető kérdésekről, mint előtte.” – egy remináriumi résztvevő

[/vc_column_text][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][dfd_animated_text style=”typed” prefix=”Gyakorlatias tudás” text_fields=”%5B%7B%22text_field%22%3A%22aktu%C3%A1lis%20t%C3%A9m%C3%A1k%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23a52d86%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22REMA%20mestertan%C3%A1rokt%C3%B3l%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23f7df00%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22k%C3%A9nyelmesen%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23e50b2e%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22otthonr%C3%B3l%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%239bcf15%22%7D%5D” postfix=”” type_speed=”0.3″][vc_empty_space][vc_column_text css=”.vc_custom_1610802314483{background-color: #efefef !important;border-radius: 3px !important;}”]

A REMA mestertanári csapatával online interaktív továbbképzéseket: Remináriumokat tartunk a covid idején gyermek- és tinitanítóknak, ifivezetőknek, szülőknek.

GYERMEKTANÍTÓI és a TINITANÍTÓI tanfolyamokat, illetve még több, aktuális képzést kínálunk, csatlakozz Te is tanulói közösségünkhöz, ha neked is szívügyed a gyeremekek és tinik életformáló tanítása!

Újra aktuális témákkal várunk a 1x, 2x vagy 3x 1,5 órás, Zoom interaktív továbbképzésekre.

A webináriumi részvételi díj, 1-3 órás alkalom esetén 2000-2500 Ft /fő/alkalom, 3-nál több órás alkalom díja 4000-5000 Ft/fő, azaz nem több egy családi pizza áránál.
A képzésre utaznod sem kell, hiszen online vehetsz részt.

[/vc_column_text][vc_empty_space][dfd_call_to_action block_title=”Csatlakozz küldetésünkhöz” block_subtitle=”A gyermekek és tinik életformáló tanításáért” button_text=”Támogatom” button_link=”url:https%3A%2F%2Fremaalapitvany.hu%2Ftermek%2Ftamogatas%2Fadomany%2F|title:T%C3%A1mogasd%20k%C3%BCldet%C3%A9s%C3%BCnket!|target:_blank” horizontal_padding=”35″ vertical_padding=”35″ main_border_radius=”6″ main_style=”style-1″ title_font_options=”tag:div” subtitle_font_options=”tag:div”][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][/vc_column][/vc_row]

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0