[vc_row][vc_column][vc_column_text]Sisa Attila élete önmagában is tanúságtétel, így a közvetlen, energikus, sokat megélt családapa egészen hitelesen tudja átadni a fiataloknak és a felnőtteknek: Isten országa bennünk van, ha élünk az ajándékokkal, amiket az Úrtól kapunk.
Egészen különleges életutat jártál be, mielőtt REMA tanár lettél…
A feleségem és én huszonnégy évesen tértünk meg. Kocsmárosok voltunk, az életnek a sötét oldalát éltük, amikor három fiatal bejött hozzánk, és beszélgetni kezdtek velünk Istenről. Elmondták, hogy Isten megbocsátotta a bűneinket, és ezért nem vár el semmit, tiszta lappal újra indulhatunk. A feleségemmel, Andival együtt átgondoltuk az életünket, és az újrakezdés mellett döntöttünk.
- Mégsem egyértelmű, hogy a friss megtérő automatikusan beáll gyülekezeti gyermektanítónak…
- Andinak ekkoriban volt egy mondata: „mindegy mit csinálunk, de azt együtt csináljuk!”. Imádkoztunk és megkértük Istent, találjon ki nekünk valamit, amit együtt végezhetünk. A helyi gyülekezetben Andi a gyerekekkel kezdett foglalkozni. Ekkor hallottuk a hírt, hogy Budapesten REMA tanfolyam indul. Úgy alakult, hogy Jászberényből, ahol lakunk, egy csapat lelkes testvér jelentkezett a tanfolyamra. Andi megkért, legyek én a sofőr, s azért, hogy ne csak lődörögjek, amíg ők tanulnak, úgy döntöttem, én is elvégzem a REMA-t. Nekem az akkor egy öntudatra ébredés volt, úgy éreztem magam, mint „a Termiátorban a gép”: a REMA-ban teljes szabadságban élhettem meg a saját kreativitásomat! Mivel sosem voltam jó tanuló, sem szabálykövető, az életemben nem volt olyan iskola vagy rendszer, ahol hozzám szóló tanítási elvekkel találkozhattam volna. A REMA nagyon gyakorlatias volt, szinte felszabadították a tanárokat. Azt vallják, hogy mindenki jó tanár, csak meg kell találnunk azokat az ajándékokat, amiket magunkból kihozva adni tudunk a gyerekeknek Isten országából. Felszabadult a lelkem: Igen, ezt lehet másképp is, sokkal szabadabban, tele élményekkel!
- Innentől máshogy tanítottál
- A tanfolyam végén kaptunk egy nagyobb házi feladatot, amiben egy teljes gyerekprogramot kellett összeállítanunk. Ez nekem annyira jól sikerült, hogy azt mondtam: „csináljuk meg!”. A főpróba Jászberényben, a 40 fős gyerekcsoporttal olyan sikeres volt, hogy éveken át Sisa-shóóó néven jártuk vele az országot. Az interaktív, színpadi gyerekprogramban a résztvevő gyerekekkel együtt csináltunk színdarabot. Andi a REMA-ban képzett tanárként kezdett tanítani. Megkért, hogy én a gyakorlatias részeket színesítsem. Összeszedtem díszleteket, rajzokat, beugrottam egy parókában, és a gyerektanítókkal eljátszottunk valamit. Így a REMA-s tanári elhívásom Andin keresztül indult…
- Férj és feleség szombatonként együtt szolgál az ország különböző pontjain – nem túl nagy vállalás ez?
- Mi általában családilag mozdulunk, mert van egy tolószékes kislányunk. Nagy áldozat, hogy mindig pakolni és menni kell, de mivel együtt megyünk és együtt éljük meg az alkalmakat, ezek közös élménnyé válnak. Az életnek van egy olyan része, amit értelmesen szeretne eltölteni az ember. Én hiszek abban, hogy ha Isten országába bármit beleteszünk, annak van értelme. „Az én igám könnyű és gyönyörűséges.” – bár a szolgálat valóban iga, mert húzni kell, dolgozni vele és fáradni érte, de értelmet ad az életnek, mert Isten dolgaiban forgolódunk, így az ő országának a részei vagyunk. Igaz, minden szabadidőnk rámegy, de a gyerek- és tinievangelizációban én mindent megtaláltam, amit szeretek. Ezekbe az utazásokba belefér, hogy közben megnézzük a várost, hogy eszünk egy jót egy vendéglőben, megismerkedünk sok jó emberrel és beszélgetünk velük. Ráadásul valószínűleg égő tűzként mélyen a csontomba rejtette Isten ezt az ajándékot, mert ha az ország területén gyermekevangelizáció céljából bárhova menni kell, nekem semmi sem számít, mert tudom, ott a helyem.
- Kötődnek élmények a felnőtt tanításokhoz is?
- Amikor fiatal keresztényként bekerültem a REMA-ba, és elkezdtem dolgozni református, evangélikus és katolikus testvérekkel, álltam és imádkoztam – ők egy kicsit máshogy tették ugyanezt, de szerettek engem! Nagy felismerés volt akkor nekem, hogy ha szeretet van köztünk, akkor a felekezeti határok le tudnak omlani! Olyan jó volt ezt megtapasztalni! Ugyanilyen nagy élmények számomra a felnőttekkel való „imára tanítás” alkalmai. Mély imádságok hangoznak ilyenkor el, potyognak a könnyeink. Olyankor azt érzem, hogy Isten leszáll közénk, és jelen van ezeken az alkalmakon. Hatalmas dolgok történnek ott közöttünk, érezhető, hogy az imádkozó szíve megváltozik, úgy, hogy ehhez nekünk semmi közünk nincs! Isten van ott akkor velünk, ő formálja a szíveket!
[/vc_column_text][vc_empty_space][vc_column_text]
Várom a vasárnapot, tuti fogunk ezekből máris bevetni néhány jó ötletet! A gyerekek biztosan jobban fognak így figyelni, de az üzenet nem fog csorbulni!” – Tamás (remináriumi résztvevő)
[/vc_column_text][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][dfd_animated_text style=”typed” prefix=”Gyakorlatias tudás” text_fields=”%5B%7B%22text_field%22%3A%22aktu%C3%A1lis%20t%C3%A9m%C3%A1k%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23a52d86%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22REMA%20mestertan%C3%A1rokt%C3%B3l%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23f7df00%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22k%C3%A9nyelmesen%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%23e50b2e%22%7D%2C%7B%22text_field%22%3A%22otthonr%C3%B3l%22%2C%22text_field_color%22%3A%22%239bcf15%22%7D%5D” postfix=”” type_speed=”0.3″][vc_empty_space][vc_column_text css=”.vc_custom_1610620230273{background-color: #efefef !important;border-radius: 3px !important;}”]
A REMA mestertanári csapatával online interaktív továbbképzéseket: Remináriumokat tartunk a covid idején gyermek- és tinitanítóknak, ifivezetőknek, szülőknek.
GYERMEKTANÍTÓI és a TINITANÍTÓI tanfolyamokat, illetve még több, aktuális képzést kínálunk, csatlakozz Te is tanulói közösségünkhöz, ha neked is szívügyed a gyeremekek és tinik életformáló tanítása!
Újra aktuális témákkal várunk a 1x, 2x vagy 3x 1,5 órás, Zoom interaktív továbbképzésekre.
[/vc_column_text][vc_empty_space]
[vc_empty_space][dfd_call_to_action block_title=”Csatlakozz küldetésünkhöz” block_subtitle=”A gyermekek és tinik életformáló tanításáért” button_text=”Támogatom” button_link=”url:https%3A%2F%2Fremaalapitvany.hu%2Ftermek%2Ftamogatas%2Fadomany%2F|title:T%C3%A1mogasd%20k%C3%BCldet%C3%A9s%C3%BCnket!|target:_blank” horizontal_padding=”35″ vertical_padding=”35″ main_border_radius=”6″ main_style=”style-1″ title_font_options=”tag:div” subtitle_font_options=”tag:div”][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][/vc_column][/vc_row]