Iránytű | Bibliai foglalkozások kisiskolásoknak 3. év 2. félév

5.100Ft

LAPOZZ BELE

Az Iránytű című tananyag célja, hogy elindítsa a gyerekeket életük legfontosabb felfedező útjára: az egyedül igaz Isten és az Ő Fia Jézus Krisztus mint személyes megváltójuk megismerésére. A gyerekek az út során megismerhetik Isten szavát, a Biblia igazságait, és hogy hogyan alkalmazható mindez a mindennapi életükre. Isten Igéje, és annak megcselekvése hosszútávú átformálódáshoz vezethet a gyermekek életében.
A tananyagsorozat hat évig tart, évente két-két (összesen tizenkét) félévre lebontva, két különböző korosztályú csoport számára: óvodás sorozat (4-6) és kisiskolás sorozat (7-9) éves gyerekeknek. Az ilyen fajta beosztás előnye az, hogy biztosítja a tanítás folytonosságát a vasárnapi iskolai évek során, valamint az is, hogy sorra veszi a Biblia legfontosabb eseményeit.
A kisiskolás sorozat 3. évének (utolsó két félévének, tehát ennek a kötetnek) az óravázlatai 12 éveskorig is ajánlottak, az óravázlatok írója által kipróbálva pedig felsőtagozatos csoportban is működtek.
A ReMa által javasolt négy óraelem minden leckében megtalálható, természetesen más-más tartalommal.
Az óratervek tanításakor fontos figyelembe venni csoportunk összetételét, hátterét (pl. hívő vagy nem hívő családi háttérből jönnek, megtértek vagy még kevés bibliaismerettel rendelkezőek, érdeklődőek a gyerekek), és annak fényében tanítsuk az órákat a megadott óratervet tömörítve vagy egyszerűsítve.
Az óraterveket általában 60-80 percesre terveztük.
Amennyiben kevesebb a gyermekórára rendelkezésre álló időkeret, mint az óratervben megadott időtartam, tanítsuk akár két vagy több alkalomra bontva az órákat, minden órán az előző részek felfrissítő ismétlésével.
Ezenkívül bátorítjuk a tanítókat, hogy az órára való felkészülés során saját életükből vett bizonyságok által erősítsék az üzenetet, ezálta is példát adva a gyakorlatban működő hitről.

További információk

Tömeg 0,625 kg
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0