Ha nyár, akkor szünidő, ha szünidő, akkor pihenés és táborok. Ismerjük, amikor a tanító – legyen pedagógus vagy gyülekezeti gyerekmunkás – a tanév végén már azon töri a fejét, hogy milyen tartalmas programokkal, érdekes feladatokkal tegye a diákok számára élményekben és tanulságokban egyaránt gazdaggá a nyári tábort.
Ehhez szeretnénk egy kis segítséget adni az „Ötletek” blogcikk-sorozattal, amelyben 2 x 3 napon át játékötleteket fogunk megosztani Veled, kedves Olvasó!
A játékleírások forrása a ReMa kiadásában 2016-ban megjelent Horogötletek című tanítói kézikönyv.
Jellemzők
A termet (vagy a kijelölt területet) két részre osztjuk. Ellentétpárokat mondunk, melyek alapján a gyerekeknek a terem egyik vagy másik oldalára kell állniuk. (pl. „Álljanak a bal oldalra azok, akik szeretik a répát, a jobb oldalra azok, akik nem”, „Álljanak a bal oldalra azok, akiknek van testvére, a jobb oldalra azok, akiknek nincs.”, „Álljanak a bal oldalra azok, akiken van piros színű ruhadarab, bal oldalra azok, akiken nincs.” stb.).
Kártyás
A gyerekek kártyákat húznak egy kosárból/kis zsákból. Az összetartozó kártyákkal rendelkező gyerekeknek kell egy-egy csoportot alkotniuk, pl. számok: egyik csoportban a páros számok, másik csoportban a páratlanok; állatok: egyik csoportban a ragadozók, másik csoportban a növényevők; vagy egyik csoportban a földön élő, másik csoportban a vízben élő, harmadikban a levegőben élő állatok.
Kirakós
Annyiféle (egyszerűbb) kirakót viszünk be/készítünk, ahány csoportot szeretnénk alkotni. A gyerekek húznak egy-egy kirakódarabot, majd azokkal alkotnak csoportot, akikkel közösen ki tudják rakni az adott kirakót. Lehetőleg annyi kirakódarab legyen, ahány gyerek van, ha ez nem sikerül, minden kirakóból a felesleges darabokat előre kikészíthetjük egy asztalra az ott alakítandó csoportoknak.
Ha tetszettek ezek a játékötletek és szívesen merítenél további ötleteket a tábortartáshoz, akkor irány a webshop!
Ott a HOROGÖTLETEK a bibliatanításban című játékgyűjtemény és a tábori tanítói kézikönyvek mellett még több hasznos tanári kézikönyvet, segédanyagot is találsz.